A Gyermekmentő Szolgálat több, mint 22 éve fennálló modellnek szánt programja keretében állami nevelésbe vett gyermekek családokban történő gondozását biztosítja Pest megyében és Budapesten.

Nevelőszülőink feladat összetett és felelősségteljes, ezért a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat komoly kiválasztási folyamat eredményeképpen köt szerződést a gyermekeket fogadó családokkal, házaspárokkal. A kiválasztási folyamat része a miniszteri rendeletben is szabályozott képzés, melynek során a jelentkező család vagy házaspár meggyőződhet saját alkalmasságáról és ismereteket szerezhet a nevelőszülői munkáról. A nevelőszülők munkájukat foglalkoztatási jogviszonyban végzik, őket munkájukért juttatások illetik meg. Nevelőszülőinknek nem a vér szerinti szülők, a vér szerinti család másolása a dolga, hanem családi minták nyújtása, és ezzel egyidejűleg a vér szerinti családdal való kiegyensúlyozott kapcsolattartás. Elsődleges feladatuk, hogy tartsák szem előtt a gyermek mindenek felett álló érdekeit, s ami talán még ennél is nehezebb, formálják át úgy saját motivációikat, érzelmeiket, hogy vállalásuknak eredményesen eleget tudjanak tenni.

Nagy hangsúlyt fektetünk a gyermekek személyre szabott gondozására, nevelésére és fejlesztésére; ennek érdekében a nevelőszülők munkáját gyermekorvos és gyógypedagógus is támogatja. Szükség esetén külső szakemberek - pl. fejlesztő pedagógus, gyermekpszichológus, gyógytornász - segítségét is igénybe vesszük. 

Várjuk olyan családok, házaspárok jelentkezését, akik elhivatottságot éreznek magukban arra, hogy állami nevelésben élő gyermekeknek szerető otthont és támogató családi hátteret biztosítsanak.

További információ: +36 (30) 520-50-87 vagy az 123beal@gmail.com e-mail címen.