A szervezet a korábbi évekhez hasonlóan tavaly is kötetlen, játékos, interaktív formában hívta fel a szülők, pedagógusok, gyermekek figyelmét az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre, azok kivédésének lehetőségeire, és az internet által kínált pozitív lehetőségekre, azok hasznos felhasználására.

Internetbiztonsági foglalkozások, előadások egész Magyarországon

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a program itthoni koordinátora és tudatosságnövelő központja, oktatói az internet biztonságos használatának oktatásával, tudatosításával foglalkoznak. Ennek érdekében 2018-ban a SIP oktatói közel 38 000 felhasználót oktattak.

A 29 176 gyerek mellett 8789 tanárt, szülőt és döntéshozót is továbbképeztek, 265 különböző budapesti és 91 vidéki helyszínen, összesen 582 alkalommal.

A gyerekek, szülők és pedagógusok minden településen érdeklődve fogadták az oktatókat. Az előadások számos esetben kötetlen beszélgetésekké alakultak át, ahol a résztvevők saját tapasztalataikat osztották meg egymással.

Az év során két különböző, az internetbiztonság témájában kiírt pályázatunkra közel 200 gyerek jelentkezett három különböző korcsoportban – általános iskola alsó-, felső osztályai és középiskola –, nemcsak budapesti, hanem számos vidéki oktatási intézményből is. A nyertesek pénzjutalmat és értékes tárgyjutalmat kaptak.

Térképen a 2018 során tartott előadásaink:      

Kép_6

  Budapest és környékén tartott foglalkozásaink:

Kép_5

Éves áttekintés, mérföldkövek

2018. február 6-án, a Biztonságos Internet Napon Szervezetünk egy egynapos programmal és egy pályázattal készült. A pályázatra közel 70 pályamunka érkezett be, a rendezvény során pedig az érdeklődők különböző szakemberekkel találkozhattak és beszélgethettek az internetbiztonságról.

2018 áprilisában ismét csatlakoztunk a Digitális Témahéthez, ekkor 17 budapesti és 54 vidéki intézményben összesen 165 órát tartottak oktatóink. A SIP idén is csatlakozik ehhez a programhoz, április 8-12. között.

2018. május 26-27-én, a Városligeti Gyereknapon felállított Biztonságos Internet sátrunkban támogatóink, partnereink, informatikai cégek, döntéshozók és önkéntesek az addiginál is nagyobb létszámban várták a sátor látogatóit, ahol a két nap során több mint tízezren fordultak meg. Itt az internetbiztonsághoz, adatvédelemhez kapcsolódó kalandos játékok, labirintus, különböző kézműves-foglalkozások és logikai játékok várták a gyerekeket és szüleiket.

Kép_2

A mozgalmas tanévet kalandokkal teli nyár követte. A nyári szünet idején közel száz szabadtéri rendezvényre, témanapra, témahétre, tematikus táborra, nyáritáborra, programozó táborba hívták a SIP oktatóit, ahol interaktív foglalkozások keretében, játékos formában beszélgethettünk a kíváncsi gyerekekkel.

Október 2-án rendeztük meg az V. Internetkonferenciát, „Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” címmel a Magyar Tudományos Akadémián, ahol a 23 előadást több mint 300 hallgató követte a helyszínen. Az előadásokat élőben is közvetítettük a neten, ezek jelenleg is elérhetőek szervezetünk Youtube csatornáján és a www.gyermekmento.hu honlapon is.

2018-ban ezen kívül több hazai és külföldi konferencián is részt vettünk, melyeken az alábbi témakörökben tartottunk előadást: internetbiztonság témájában szervezett nemzetközi szimpóziumon Szörényváron és a Kárpát-medencei Gyermekvédelmi Konferencián, Csíksomlyón (Erdély), de részt vettünk a V4+ és Keleti Partnerség Szakértői Szemináriumán is Budapesten.

2018-ban munkánkat a Microsoft is támogatta a Cash Grant Projekt keretében, mely segítségével további iskolákhoz és gyerekekhez juthattunk el. Ugyancsak a Cash Grant Projekt keretében a Logiscool segítségével a gyerekek a kódolásról is tanulhattak.

Ezen kívül az év során még olyan egyetemekkel is együttműködtünk (ELTE, Neumann János Egyetem, Kecskemét), ahol a Pedagógusképző Kar hallgatóinak is beszélhettünk az internet biztonságos használatának fontosságáról az oktatásban.

Fiatalokból álló Youth Panel-csapatunk 2018 során újabb lelkes tagokkal bővült, illetve kiválasztottuk azt a fiatalt is, aki programunkat Brüsszelben képviselhette a most már éves rendszerességgel megrendezésre kerülő Safer Internet Fórumon.

Kép_1

 

Az évet egy megtisztelő, baráti látogatással zártuk, hiszen Budapesten fogadhattuk a Program nemzetközi koordinációját irányító csapatának brüsszeli képviselőjét.

Továbbra is megunhatatlan a Lájkvadász társasjátékunk

A „Lájkvadász” nevű társasjáték egy saját fejlesztésű offline társas, mely edukatív módon vezeti rá a játékosokat arra, hogy mit szabad tenni a világhálón, illetve hogyan lehet elkerülni az internet különböző veszélyeit. A játék során a gyerekeknek különböző feladatokat kell teljesíteniük, szituációs szerepjátékok vannak, melyekből nemcsak tanulni tudnak játékostársaiktól, de olyan hasznos tanácsokat, információkat is megtudhatnak, amelyek segítségével tudatos felhasználókká válhatnak.

A társast az oktatók rendszeresen viszik magukkal a rendezvényekre, foglalkozásokra, amellyel még könnyebben és közvetlenebbül tudják megszólítani a gyerekeket, hisz játékosan, kötetlen formában nagyon sok hasznos információ adható át vele. A társasjáték nagyon népszerű a pedagógusok körében is.

A játék továbbfejlesztett verziója is közkedvelt volt a nagyobb rendezvényeken, melyet már nem csak az asztalnál, hanem szabad téren, élőbábus megoldással is lehet használni.

Lájkvadászunk továbbra is megrendelhető ingyenesen a sip@gyermekmento.hu címen.

Kép_4

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az európai Safer Internet Plus (SIP) programban tudatosság-növelő központként és konzorciumvezetőként a gyermekek, szülők és tanárok felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul. Szeretnénk elérni, hogy az országban minél több internethasználó böngészhessen biztonságos körülmények között, illetve, hogy probléma esetén az érintettek tudják, kihez fordulhatnak. Célunk, hogy egyszerre hívjuk fel a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre, és teremtsük meg azok orvoslásának, illetve a segítségnyújtás lehetőségét.

Szervezetünk 2019-től működteti a hotlinet is, ahol a felhasználók bejelenthetik a káros és illegális tartamlakat. www.biztonsagosinternet.hu

Partnerünk:                                                            

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: Lelkisegély-vonal és online tanácsadás gyerekeknek, 116-111, www.kek-vonal.hu

Fotó: Gordon Eszter, SIP