A felajánlott összegből a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 70 millió, a Kárpátalja Hitéletéért Alapítvány 45 millió forintot fordíthat a kitűzött célokra.

Kötelezettségvállalása alapján a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ezt az összeget kizárólag a kárpátaljai gyerekek kivizsgálására, gyógyítására, esetleges műtéteire, a szükséges orvosi eszközökre, gyógyászati segédeszközökre, kórházrészek felújítására, valamint egészségügyi továbbképzésre költheti el.

A mai napon tartott sajtótájékoztatón a két szervezet beszámolt arról, hogy milyen munkát végzett eddig Kárpátalján, egyben az együttműködési szerződést 2017. március 31-ig meghosszabbították.

A Gyermekmentő Szolgálat elnöke, dr. Edvi Péter a projekt keretében 2016 márciusában járt kárpátaljai kórházakban, ahol nagyon rossz körülményeket talált, mind az épületekben, mind az eszközállományban, valamint meglepően sok halláskárosodott és kivizsgálásra, műtétre szoruló csecsemőt és gyermeket.

A Gyermekmentő Szolgálat gyermek-neurológusa/gyermekgyógyásza, dr. Büki György ezt követően már konkrét igényfelmérésre és vizsgálatokra érkezett Kárpátaljára a nyáron. További gyerekek áthozatalát szervezték meg, azonban a legtöbb gyermeknek még útlevele sem volt, ezért ez csak lassan haladt. Ekkor javasolta a Gyermekmentő Szolgálat, hogy csecsemő és kisgyermek hallásszűrő készülékekkel lássák el a kárpátaljai kórházak valamennyi szülészeti osztályát. Az együttműködés segítségével 2016. november 7. és november 10. között 26 833 112 forint értékben juttatott el a Gyermekmentő Szolgálat tizenegy csecsemő és kisgyermek hallásvizsgáló eszközt tizenegy kárpátaljai kórházba, ezzel is hozzájárulva a határon túli gyermekek egészségügyi ellátásához.

Ezek a következő intézmények voltak:

  • Beregszászi Központi Járási Kórház,
  • Lembergi Egyetemi Klinika,
  • Volóci Kórház,
  • Szolyvai Járási Központi Kórház,
  • Ilosvai Kórház,
  • Rahói Járási Központi Kórház,
  • Técsői Járási Kórház,
  • Huszti Járási Központi Kórház,
  • Nagyszőlősi Járási Kórház,
  • Munkácsi Járási Központi Kórház,
  • Ungvári Városi Járási Kórház.

161216_205_k_w.jpg

Ezzel a segítséggel lehetővé vált, hogy minden Kárpátalján született gyermek élete első napjaiban hallásvizsgálatban részesüljön, így ebből a szempontból Kárpátalja lett Ukrajna legjobban és a legmodernebb készülékekkel felszerelt régiója.

Kárpátaljai gyerekeket már május óta hoz át a Gyermekmentő Szolgálat Magyarországra, kivizsgálások és műtétek céljából. Ebben komoly segítségére van a Beregszászi főkonzulátus, mely a beteg gyerekeknek és kísérőiknek 24 órán belül megadja a magyarországi vízumot. Gyerekek műtéteire és kivizsgálására a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a mai napig 5 133 684 Ft-ot fizetett ki, de a folyamatos utókezelések miatt több számla még nem érkezett be a szervezethez.

Kárpátaljai útjuk során a Gyermekmentő képviselői megdöbbenve látták, hogy több gyerekosztályon hiány van ágyneműben, cumiban, cumisüvegben is.  Ezért a beregszászi, a nagyszőlősi és a munkácsi kórházak gyermekosztályai 4.420.000 Ft értékben kaptak ilyen eszközöket, felszereléseket.

A Nagyszőlősi Járási Kórház gyermekosztályának helyiségei még az ottani viszonyokhoz képest is nagyon rossz állapotban voltak, ezért a Gyermekmentő a Megyei Jogú Városok Szövetségével közösen rendbe hozatta a fürdőket, mosdókat, mellékhelyiségeket, valamint a 31. számú vizsgálót és a 25-26-27-28-as kórtermeket.

A 7.868.256 forintból újjáépített helyiségeket dr. Edvi Péter és Grezsa István kormánybiztos november 10-én adta át a Nagyszőlősi Járási Kórháznak, valamint ígéretet tettek az osztály teljes rendbe hozatalára, ami további 8-9 millió forintba kerülne.

161216_326_k_w.jpg

A Gyermekmentő Szolgálat egy kárpátaljai gyógytornász részére biztosította a részvételt egy Magyarországon is teljesen újnak számító terápiás eljárás, a központi idegrendszeri sérültek gyógykezelésére szolgáló fizioterápiás módszer, a MAES-terápia betanító oktatásán. Ugyanekkor négy sérült kárpátaljai gyerek részesült Budapesten MAES-terápiában.

A kárpátaljai Onokóc Malyatko szanatóriumából érkező négy szakember vett részt a Gyermekmentő Szolgálat által akkreditált kéthetes lovasterápiás segítőképzésen, Sarlóspusztán. Az ő szállásukat és ellátásukat is a Gyermekmentő fedezte.

A mellékelt beszámoló tartalmazza, hogy a Gyermekmentő Szolgálat 2016. november 30-ig összesen 44 887 244 Forintot használt fel a 70 millió forintos keretből, hozzávetőlegesen 5 millió forintot pedig úgyszintén elköltött folyamatban lévő vizsgálatokra, műtétekre, melyről a számlák várhatóan csak 2017 elején érkeznek be.

A Gyermekmentő Szolgálat – februári ígéretének megfelelően – nem csak anyagilag támogatja a kárpátaljai gyermekeket és gyermekintézményeket, de segítő tevékenységét ingyen és bérmentve végzi. Orvosai és szakemberei részben térítésmentesen dolgoznak az akcióban, illetve a felmerült költségeket a Gyermekmentő Szolgálat téríti meg.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat köszöni a Megyei Jogú Városok Szövetségének, hogy jóindulattal és nagyvonalúan támogatja a kárpátaljai gyermekek és gyermekintézmények ügyét.