Az MGYOSZ által felajánlott további tízmillió forint és 40 tonna cement egy felsőzsolcai tanintézmény helyreállítási munkálatait is segítik. 2010 tavaszától sorozatos súlyos esőzések csaptak le a Kárpát-medencére; Magyarországon a legkritikusabb állapotokról Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből számoltak be. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége ezért tagszervezetei és tagvállalatai körében adománygyűjtést kezdeményezett az árvízkárosultak támogatása érdekében. A gyűjtéshez – a többi mellett – a Duna-Dráva Cement Kft. is csatlakozott, az adományozók így összesen 15 millió forintot, valamint 100 tonna cementet ajánlottak fel a hazai, továbbá 20 ezer eurót és 20 tonna cementet az erdélyi árvízkárosultak javára.

szalag

Az adományok célba juttatásához a munkaadói szervezet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal kötött partnerséget Magyarországon (míg Erdélyben Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke segítette a koordinálást). Az NGYSZ javaslatára döntött úgy a Szövetség, hogy a felsőzsolcai ÁMK Általános Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, valamint az erdőhorváti Hegyalja Általános Iskola tagintézménye újjáépítésének finanszírozásában nyújt segítséget. Az erdőhorváti tanintézmény azóta – nemcsak a felajánlásoknak, de a helyi lakosok aktív segítségének is köszönhetően – újjáépült; az ünnepélyes átadásra október 7-én került sor.

csoportkep

Az eseményen az adományozók, Dr. Futó Péter MGYOSZ-elnök, BUSINESSEUROPE-alelnök és Dr. Edvi Péter NGYSZ-elnök mellett részt vett Dr. Hörcsik Richárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese és Harrach Péter, az NGYSZ alelnöke, a KDNP frakcióvezetője; Takács Gábor, Erdőhorváti újonnan megválasztott polgármestere; valamint az intézmény vezetői, Frikker Györgyné és Kovács Lászlóné is.