A 19. Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas és Lovasterápiás Verseny védnöke és támogatója a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat volt. Egyedülálló megmérettetésről van szó, hiszen Európában csak itt szerveznek egyszerre Világkupa-fordulót és versenyt a fogyatékosággal élő gyerekeknek. Több terápiás versenyszám házigazdája Novák Katalin köztársasági elnök volt, a Gyermekmentő védnöke, de találkozhattunk Erdei Zsolt profi boksz világbajnokkal, Kövér Lászlóval, az NGYSZME elnökével, az Országgyűlés elnökével és Mátrai Mártával, az Országgyűlés háznagyával is. 

lovasverseny1001_5

Három napon keresztül külön pályákon, egymással párhuzamosan versenyeztek a magyar és külföldi díjlovasok, valamint sérüléssel élő, év közben lovasterápiás fejlesztésben részesülő gyerekek. A legnépesebb pálya a lovasterápiás versenyszámok helyszíne volt. A három nap alatt 24 gyerekcsapat, összesen 145 gyerek mérte össze a tudását, 21 kategóriában. Külön versenyszámokat rendeztek többek között a látás- és hallássérült, a tanulásban és az értelmileg akadályozott, valamint a hiperaktív gyerekeknek. A terápiás verseny vasárnapi házigazdái Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott és Bíró Attila államtitkár voltak.

lovasverseny1001_2

Az utolsó nap kedvenc száma az egészséges lovasokból és a lovasterápiára járó gyerekekből álló csapatok közös versenye volt. Ebben a vidám számban tökéletesen érvényesült a sport eszménye: a szolidaritás, a csapatszellem és a tolerancia. Mindenki győztes volt.

lovasverseny1001_4

A terápiás versenyek összdíjazása, valamint a gyerekcsapatok ellátása és szállásköltsége nyolcmillió forintot tett ki; ez tudatosan több, mint az ép sportolók premizálása. Ezen felül a gyerekek még értékes ajándékokat is kaptak a Gyermekmentő támogatóinak köszönhetően. 

lovasverseny1001_6

A Díjlovas Versenyen vasárnap két pályán, 10 versenyszámban mérték össze a tudásukat a díjlovasok. Vasárnapra is jutott egy parádés Világkupa-forduló, az OTP Nagydíj Kűr, melynek névadó támogatója a magyar bank volt. A díjlovas versenyszámok házigazda teendőit ezen a napon Janza Frigyes nyugalmazott rendőr vezérőrnagy, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, Körmendy Ékes Judit, a Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítvány kuratóriumi elnöke, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott és Bíró Attila államtitkár látták el. A nemzetközi és nemzeti versenyszámokban a három nap alatt összesen 21 országból érkeztek kiemelkedő hazai és külföldi sportolók, illetve bírók. A programok során összesen 54 lovas mérte össze a tudását 73 lóval.

A nemzetközi zsűri elnöke Bernard Maurel (Franciaország) volt, tagjai világbajnokságokon és olimpiákon, paralimpiákon bíráskodó tapasztalt lovas szakemberek. A verseny Chief Stewardja Joëlle Catherine Beier (Luxemburg) volt.

A verseny ideje alatt működött a Szolgálat fogorvosi busza is, ahol körülbelül 150 gyerek fogait vizsgálták át az önkéntes fogorvosok. A szűrés eredményeit átadták a felnőtt kísérőknek.

lovasverseny1001_3

A gyerekeket – amikor épp nem lovagoltak – arcfestők, buborékfújó, lufihajtogató, kézművesek és ugrálóvár szórakoztatta.

A Gyermekmentő nőgyógyászati szűrőkamionja HPV-tanácsadással várta a jelentkezőket.

A Nemzetközi Díjlovas Verseny vasárnapi eredményei:

Junior kűr verseny győztese: Kóródi Nóra (Magyarország), lova: Dancing Queen BC

Póni kűr verseny győztese: Szeivolt Hanna Titanilla (Magyarország), lova: Herzkoenig NRW

Fiatal Lovas kűr verseny győztese: Anna Prochazkova (Csehország), lova: Praestemarkens Quatero

Inter I. kűr verseny győztese: Michal Knoflicek (Csehország), lova: Dublin

Nagydíj Speciál CDI3* verseny győztese: Juan Rodriguez Carvajal (Spanyolország), lova: Meggle’s Boston

OTP Nagydíj WC győztese: Patrik Kittel (Svédország), lova: Bonamour

 A Nemzeti Díjlovas Verseny vasárnapi eredményei:

Junior kűr győztese: Nagyházi Júlia (Xenophon Lovas Klub), lova: Dorian Gray

Intermediaire kűr győztese: Nagyházi Júlia (Xenophon Lovas Klub), lova: Don Deveraux

L9 feladat győztese: Tóth Lilien (Daniló Sportegyesület), lova: Renoir

Intermediate II verseny győztese: Kerekes Ágnes (Vajtai Elit LCSE), lova: Diamond

A háromnapos verseny főbb számait élőben lehetett követni a www.lovasverseny.hu oldalon.

A rendezvény főtámogatója az OTP Bank, kiemelt támogatók Magyarország Kormánya, az E.ON Hungária  és a Magyar Telekom.

További támogatók: HM Sportért Felelős Államtitkárság, NSÜ Nemzeti Sportügynökség Zrt., Sportoló Nemzet Alapítvány, Waberer’s International Nyrt, Coop Üzletház.

Fotók: Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat