2018-ban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 109 100 000 forinttal támogatta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) munkáját

Harminc hátrányos szociális helyzetű, jól tanuló gyereket segít havonta 35 000 Ft-tal a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálaton keresztül a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az erről is szóló együttműködési szerződést 2018. június közepén írta alá a két szervezet. 

Kép_2

(Fotó:Gordon Eszter)

Ennek megfelelően az MNB 2018-ban 109 100 000 forinttal támogatta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) munkáját.

A megállapodás értelmében 12 hónapon keresztül, összesen 12 600 000 Ft fordítható a harminc hátrányos szociális helyzetű, jól tanuló gyermek segítésére az MNB támogatásából.  Az MNB 11 évvel ezelőtt alapított ösztöndíjat azzal a céllal, hogy kiváló tanulmányi átlagot elérő, ám hátrányos szociális helyzetű gyermekeket támogasson. A bank azóta – az NGYSZ bevonásával – minden évben pályázatot hirdet, amelyre mindazon tanulók jelentkezhetnek, akik az általános iskola első és második osztályát befejezték, tanulmányi átlaguk 4,5 fölött van, és családjukban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a 46 000 forintot. A jó tanulmányi eredmény megőrzése esetén egészen a diploma megszerzéséig kaphatják az ösztöndíjat. Azok a diákok, akik nem tudják teljesíteni a 4,5-ös tanulmányi átlagot, egy előzetes jelzést követően kiesnek az ösztöndíj-programból.

Az MNB a Szolgálaton keresztül 2008 óta folyamatosan biztosítja a 30, kiválóan tanuló, szociálisan hátrányos helyzetű gyermek számára a tanulmányi ösztöndíjat. Kezdetben az ösztöndíj havonta 16 000 Ft, majd 25 000 Ft volt, 2018-tól pedig ez az összeg havi 35 000 Ft-ra emelkedett. Az MNB a 10 000 Ft emeléssel még inkább segíteni szeretné a családok életét, elérhetővé tenni a különórákat, megkönnyíteni a beiskolázást.  Ez az ösztöndíj a gyerekeknek ahhoz teremti meg a lehetőséget, hogy családjuk rossz anyagi helyzete ellenére is tovább tudnak tanulni.

Kép_9

Az MNB hasznosnak és értékesnek tartja az NGYSZ egészségügyi programját is, ezért ezt a tevékenységét is támogatja. 15 millió forinttal segítette a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Teréz körúti rendelőjébe és a fóti Lovasterápiás Központjába járó gyermekek terápiáját, fejlesztését, továbbá 5 millió forinttal járult hozzá magyarországi és határon túli gyerekek NEAK által nem támogatott kezeléseihez és műtétjeihez.

Kép_3

A jegybank további 42 millió forinttal segítette az NGYSZ Teréz körúti központjában létrehozandó fogorvosi és gyermeknőgyógyászati rendelő kialakítását, illetve az NGYSZ meglévő mobil fogászati buszának továbbfejlesztését. A bank 7,5 millió forinttal járult hozzá mobil ultrahang készülék vásárlásához, amiket a szervezet gyermeknőgyógyászati rendelőjében, valamint nőgyógyászati szűrőkamionjában helyeznek el. A fóti Lovasterápiás és Oktató Központban kialakítandó mozgáselemző rendszerhez 21 millió forinttal járult hozzá az MNB.

Kép_5

Az MNB fontosnak tartja, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is részt tudjanak venni igényes, kulturált, ingyenes programon, ezért az előző évi Városligeti Gyermeknap kulturális programját 6 millió forinttal támogatta. A Bank ezzel az összeggel hozzájárult a helyszíni programok megszervezéséhez, fellépők költségéhez, eszközök bérléséhez, a szervezők munkájához, továbbá biztosította a határon túli és magyarországi vendég gyerekek utazási, szállás és étkezési költségét.

Kép_1

A Magyar Nemzeti Bank együttműködési megállapodás keretében 2004 óta támogatja a Gyermekmentő Szolgálat munkáját, mivel fontosnak tartja a beteg, rászoruló gyermekek megsegítését.

Kép_4

Fotó: Gordon Eszter, Fürjes Viktória, MLTSZ

Vissza

Hírek

Tovább