25 éve támogatja a hátrányos helyzetű gyerekeket az MBH és a Gyermekmentő

ösztöndíj2

Az MBH-ösztöndíjprogram a következő 3 évben is folytatódik.

Az MBH Bank a következő három évben is segíti a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját, és támogatja a rászoruló fiatalokat. A hitelintézet segélyszervezettel közös stratégiai együttműködése 25 éves múltra tekint vissza, akkor alapították közösen az egykori MKB Bank-ösztöndíjat a szociálisan hátrányos helyzetben élő gyermekek tanulmányi támogatására, idéntől pedig már MBH-ösztöndíj néven folytatódik program. A kezdeményezés során eddig kiosztott ösztöndíjak összértéke meghaladja a félmilliárd forintot, az elmúlt öt évben pedig évi 40 millió forint feletti értékben nyújtott támogatást a bank, amely egyenlően oszlik meg az ösztöndíjban részesülők között.

ösztöndíj3

Az MBH Bank jogelődje, az egykori MKB Bank 25 évvel ezelőtt azzal a céllal alapította meg ösztöndíját, hogy kiváló tanulmányi átlagot elérő, hátrányos szociális helyzetben lévő gyermekeket támogasson. A kezdeményezés 1997-ben indult útjára, kezdetben évente 20 gyermek patronálásával, majd ez a szám évről-évre bővült, mígnem elérte a jelenlegi évi 100 főt. Az ösztöndíjjal járó támogatási összeget a bank a jó tanulmányi eredmény megőrzése esetén, egészen az egyetemi-főiskolai diploma megszerzéséig folyósítja a rászoruló diákok számára, ezáltal is ösztönözve tanulmányaik folytatását. 

„Rendkívül fontos számunkra ez az együttműködés, hiszen felelős bankként és magyar nagyvállalatként kötelességünknek érezzük a szociálisan hátrányos helyzetűek támogatását. Az eltelt huszonöt évben a partnerség során alkalmunk nyílt több száz gyermeknek segíteni, azonban a munkánk nem állhat meg itt, ezért is tekintünk a jövőbe, és hosszabbítottuk meg a stratégiai együttműködésünket a Gyermekmentő Szolgálattal” – emelte ki dr. Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója.

A program 25 éve alatt kiosztott ösztöndíjak összértéke 543 millió forint, amely éves lebontásban 700 ezer forint (a program indulásának első évében 20 fő vett részt a programban) és 42 millió forint között mozog. Az utóbbi öt évben a támogatás összege már meghaladta az évi 40 millió forintot, amely egyenlően oszlik meg az ösztöndíjban részesülő 100 fő között.  A felek megállapodása alapján a következő években is pályázható lesz az ösztöndíj, hogy továbbra is segíthessék a hátrányos helyzetű gyermekek tanulmányi előmenetelét.

Az MBH Bank CSR stratégiájában lefektetett pillérek mentén kiemelt feladatának tekinti a hátrányos helyzetűek iránti felelősségvállalást, valamint az egyenlőtlenségek leküzdésében való részvételt. A stratégiai együttműködés keretében az ösztöndíjprogram mellett a bank támogatja a Gyermekmentő Szolgálat évente megszervezett Karácsonyi Gyermekgáláját, amelynek keretében az MBH Bank 1100 hátrányos helyzetű vagy állami gondozásban élő gyermeket hív meg az ország különböző városaiból a Magyar Állami Operaház egyik előadására.

Diótörő7

„Az MBH Bank támogatására immár 25 éve biztosan számíthatnak a gyerekek, és ezt a segítséget kiváló tanulmányi eredményekkel hálálják meg évről évre. A bank újabb 3 évvel meghosszabbította az együttműködésünket, aminek köszönhetően megint legalább egy tucat kiváló szakemberrel többje lesz az országnak.  Felemelő érzés, hogy a gyerekek ennyire bízhatnak egy bank támogatásában, és lehetőséget kaphatnak tehetségük kibontakoztatására” – hangsúlyozta dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke.

Az ösztöndíjpályázat felhívása a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat honlapján lesz elérhető.

Több száz gyermeken segített az ösztöndíj 25 év alatt 

 

Az MBH Bank CSR stratégiájának megfelelően célul tűzte ki a hátrányos helyzetben lévő emberek segítését, ennek a törekvésnek megvalósítását szolgálja az ösztöndíj is. A támogatás az elmúlt 25 évben több száz diáknak segített, közülük több ösztöndíjas is máig szép emlékként gondol vissza a programban töltött időszakra, hiszen a támogatás összege könnyebbé tette a mindennapjaikat.

 

ösztöndíj

Mikes Tamást édesanyja nevelte tartósan beteg testvérével együtt, mikor sikerült elnyerniük az ösztöndíjat. Ekkor egy biciklit kaphatott a támogatásból, idősebbként pedig saját bankszámlájára gyűjtögette a kapott összegeket. Biztos volt benne, hogy az iskolában megszerzett tudást az életben is hasznosítani tudja, ezért kitartóan tanult, versenyeken vett részt, majd tanulmányai befejezése után évekig kosárlabdaedzőként dolgozott, hogy tanulás iránti szeretetet a jövő generációjának is átadhassa. Jelenleg másik érdeklődési területére, a logisztikai pályára tért át, máig is úgy gondolva, kitartással és ambícióval bármit el lehet érni – amiben az ösztöndíj is megerősítette.

Tokárszki Ágnes

Tokárszki Ágnes jelenleg orvosdiagnosztikai analitikusként tevékenykedik. Ehhez a korántsem egyszerű szakmához sok megpróbáltatást kellett leküzdenie élete során, a támogatás - bevallása szerint - azonban a nehéz helyzetekben is mindvégig segítséget nyújtott számára. Egyetemi évei során a kollégium díját és heti megélhetését is az ösztöndíjból fedezte, amely lehetővé tette, hogy tanulmányaira koncentrálhasson, és töretlenül haladjon előre a megálmodott úton. Az iskoláskorú fiataloknak is azt tanácsolja, mindig legyen előttük egy cél, hiszen bárhonnan indulnak is el, biztosan el fogják tudni érni.

Vissza

Hírek

Tovább