Idén is vidám hangulatban teltek a komplex intenzív terápiás nyári táborok Fóton

A Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is komplex terápiás táborokat szervezett a MOL Alapítvány Gyermekgyógyító Program támogatásával a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás Központjának terápiás foglalkozásaira járó gyerekeknek

Kép_3

A MOL Alapítvány Gyermekgyógyító Program által támogatott táborokban öt hét alatt összesen 71, különböző típusú sérüléssel élő gyermek vett részt. A 4 és 18 év közötti gyerekek között volt tanulásban és értelmileg akadályozott, autizmussal élő, hiperaktív, szorongó, hallássérült, látássérült, mozgássérült, halmozottan sérült, valamint pszichés problémákkal küzdő gyermek is.

Az első tábor június 17-21. között voltlátássérült gyerekek számára. A program mottója ez volt: „Cirkuszvarázs

Az utolsó napon a gyerekek egy cirkuszi előadást mutattak be, amire hétközben készültek fel, egyénileg vagy csapatokban. A lovasfoglalkozások között szerepelt lóidomítás, zsonglőrködés lóháton, lovasakrobatika, bohócszámok lóval stb. Ló nélkül gyakorolták a légtornát, kötéltáncot és egyéb egyensúlyozó játékokat, erőművészetet, bűvészkedést stb.

Kép_2

A második tábor július 1-5. között került megrendezésre magatartásproblémás, szorongó,  érzelmi és indulati  zavarokkal küzdő gyermekeknek, mottója „Bátorság tábor” volt.

Célunk az volt, hogy a táborban biztonságos és kontrollált környezetben állítsuk a gyermekeket  teljesíthető kihívások elé, ami által önbizalmuk, önértékelésük nő, sikerélményük lesz, és énképük pozitívabbá válik. A táborban a gyerekeknek számos kalandos próbatételt kellett teljesíteni, lóval vagy anélkül. A részt vevő gyerekek minden sikeresen teljesített feladatért jutalmat kaptak, és természetesen értékeltük is heti teljesítményüket. A gyerekeknek lehetőségük volt az egyéni vetélkedésre, de közösen, csapatokban összemérték a tudásukat. A változatos programok lebonyolításában külsős szakemberek is segítettek.

A harmadik tábort pszichés zavarokkal küzdő kamaszok részére szerveztük„Ismerd meg a környezetedet” címmel július 8-12. között.

Környezetünk megismerése, a természet, az állatok és a növények védelme kiemelt jelentőségű napjainkban. Fontosnak tartjuk a hozzánk járó sérült, problémás gyerekek környezettudatos nevelését. A fóti Lovasterápiás Központ területén pár évvel ezelőtt kialakítottuk az „Élhető Jövő Parkot”. Itt a gyerekek megismerhetik a megújuló energiák használatát, és a tábor programját kibővítettük a Lovasterápiás Központ növényeinek, állatainak megismerésével, védelmével és gondozásával is. A tábor ideje alatt a gyerekekkel kifejezetten az őket körülvevő  növény- és állatvilágot ismertettük meg, és a foglalkozások alatt próbáltuk  a környezetük iránti felelősségérzetüket fokozni.

Kép_1

A negyedik tábor tanulásban és értelmileg akadályozott gyermekeknek szólt, július 15-19. között, „Lóháton az iskolába” címmel.

A tábor legfőbb célja az volt, hogy komplex módon segítse, támogassa a lovasterápiára járó gyermekeket az iskolára való felkészülésben. Ezért célirányosan a tanuláshoz, iskolai élethez szükséges képességeket fejlesztettük  a lovaglás és a lóval való tevékenységeken keresztül. Fontos szerepet kapott a tanuláshoz szükséges képességek fejlesztésén túl a motoros funkciók fejlesztése is, mindez játékos formában.

Kép_4

Az utolsó táborba óvodás és kisiskolás korú, tanulásban és értelmileg akadályozott, autizmussal élő, érzékszervi fogyatékos és mozgássérült gyermekek jöttek, július 22-26. között. Mottója ez volt: „Mese, mese mátka” – Mátyás király meséi

A mese kiemelkedő jelentőségű a gyerekek képzeletvilágának működésében, ismereteket, bölcsességeket és tanulságokat közvetít.  Sokszor serkenti a gyerekeket arra, hogy belehelyezkedjenek egy történetbe, és maguk is a főszereplőivé váljanak.

A tábor programjához  Mátyás király meséit választottuk, azért is, mert ezekben a mesékben Mátyás mindig igazságos, humoros és találékony királyként jelenik meg, és mert számos mesében megjelenik a ló, mint szereplő. A hét folyamán minden nap egy-egy mesét dolgoztunk fel különböző módokon: lovas helyzetekben, rajzos-grafikus, dramatizált formában, de volt önálló mesealkotás is. A tábor utolsó napján meginvitáltuk a szülőket egy színházi előadásra, melynek keretében díszletekkel, jelmezekkel együtt bemutattuk a héten feldogozott lovas meséket.

Kép_5

 

A táborok nagyon jó hangulatban teltek, a gyerekek élvezték a színes programokat, melyek egyszerre nyújtottak szórakozást és sokféle terápiás segítséget.

Reméljük, hogy idén is olyan felejthetetlen élményekkel távoztak a gyerekek a táborokból, mint a korábbi években. 

Az MLTSZ munkájáról további információ olvasható a www.lovasterapia.hu weboldalon, illetve ezen az oldalon a korábbi években készült filmet lehet megtekinteni: https://www.youtube.com/watch?v=9KVv9ZFbpd8

Fotók: MLTSZ

 

 

Vissza

Hírek

Tovább