A járvány miatt zárt kapuk mögött zajlott a verseny, de online közvetítéssel és Kiss István szakkommentátor kíséretében.

A gyerekek lovasterápiás versenye hagyományosan lelkes és vidám hangulatban zajlott, hisz végre megmutathatták mindazt, amit egész évben tanultak, találkozhattak egymással és szurkolhattak egymásnak és a csapatuknak. 

Kép_6

A nemzetközi zsűri előtt zajló díjlovas versenyen szombaton két pályán, 9 versenyszámban mérték össze a tudásukat a díjlovasok.

kép_14

Délután került sor az egyik Világkupa-fordulóra, melyet idén is a Mercedes-Benz Hungária támogatott. Házigazdája Fernbach Zoltán, a Mercedes-Benz Hungária Kft. Hálózatfejlesztési és tréning igazgatója volt.

kép_1

A díjlovas versenyszámok házigazda teendőit ezen a napon dr. Harrach Péter, az NGYSZME alelnöke, Mozsár István, az NGYSZ Alapítvány kuratóriumi tagja, dr. Péterfalvi Attila, az NGYSZME tagja, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke és dr. Marie-Theres Thiell, az NGYSZME nagykövete látták el.

kép_11

Kép_12

A Lovasterápiás Verseny házigazda teendőit szombaton Seregi Deák Péter, az NGYSZME titkára, az SB Dynamic tulajdonosa, Demján Lídia, az NGYSZME tagja, Gonda Gábor, az NGYSZME tagja, a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója vállalták el.

Kép_2

Kép_10

A gyerekek lovasterápiás versenyén ma hét versenyszámban indultak a csapatok. Sok gyerek számára már ismerős volt a környezet, hisz visszatérő, „rutinos versenyzők”.

A fogorvosi busz önkéntes fogorvosai is folytatták a munkájukat szombaton. A lovasterápiás versenyen induló gyerekek bátran léptek be a mobil rendelőbe, ahol átnézték a fogaikat, és megmutatták nekik, hogyan kell helyesen fogat mosni. A busz mellett arcfestő, lufihajtogató, zománcfestés/égetés, buborékfújó és egy jókora légvár gondoskodott a jó hangulatról és a szórakoztatásról.

 

Kép_4

 

A szombati versenynap győztesei (CDI és CDN):

Könnyű osztályú díjlovaglás (CDN) L8, nemzeti versenyszám: Szokola Csaba (Magyarország), Viva La Vida nevű lovával.

Junior Egyéni nemzetközi versenyszám: Felvinczi Lilla (Magyarország), Bonjour Majlund nevű lovával.

Junior Egyéni nemzeti versenyszám: Gálfi Antónia (Magyarország), Brillant Mokka Sahne nevű lovával.

Nemzetközi Fiatal Lovas Egyéni: Ida Luise Niederdorf (Németország), CSI nevű lovával.

Nagydíj (CDI3*) nemzetközi versenyszám: Morgan Barbançon (Franciaország), Deodoro nevű lovával.

Póni Egyéni nemzetközi versenyszám: Major Kíra Málna (Magyarország), Davida nevű lovával.

Intermediaire I. nemzeti versenyszám: Borza Dominik (Magyarország), French Kiss nevű lovával.

Intermediate I. nemzetközi versenyszám: Vincent Marechal (Belgium), Calibra nevű lovával.

Mercedes-Benz Nagydíj Világkupa (rövidített változat): Morgan Barbançon (Franciaország), Sir Donnerhall II Old nevű lovával.

A Világkupa-szám zsűri tagjai: Elke Ebert (Németország), Mercedes Cambdera Alatorre (Mexikó), Leif Toernblad (Dánia), Irina Maknami (Oroszország) és Anne Prain (Franciaország).

kép_17

A Díjlovas és Lovasterápiás versenyről bővebb információ: 

http://cdi-fot.lovasterapia.hu/hu/hirek2021

Fotó: Gordon Eszter, Huszár Dávid, Szabó Réka