Hátrányos helyzetű gyerekeknek szervezett színházi előadást a Koncertmuzsika Zenekar és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

János Vitéz1

A gyerekek a Kacsóh Pongrác és Petőfi Sándor művei alapján készült János Vitéz című daljátékot élvezhették végig az Újpesti Ifjúsági Színházban, szeptember 19-én.

Csányi Valéria karmester, a Koncertmuzsika Zenekar vezetője már többször dolgozott együtt a Gyermekmentővel a hagyományos karácsonyi gálaműsorunk, a Diótörő kapcsán. Most is ő keresett meg minket. A Koncertmuzsika együttes idén ünnepli 100 éves fennállását. A jubileum apropóján készítették el a János Vitéz című daljátékot a Művészház Társulat közreműködésével, kifejezetten gyerekek számára.

János Vitéz6

A zenei vezető elmondta: Kacsóh Pongrác zenéjét a szükséges mértékben megrövidítették, hogy öt szereplővel előadható lehessen, de kerek, egész történet maradjon, narráció nélküli teljes értékű színpadi előadás. A történetbe a daljáték prózai részei helyett részben Petőfi verseit illesztették. A mese, ahogy Petőfinél, itt is Tündérországban végződik. A darab előadói: Kádár Szabolcs János, Pánczél Klaudia, Mesterházy Gyula, Koczka Tamás, Várhelyi Éva. Rendező: Mesterházy Gyula.

János Vitéz5

Az újpesti előadásra olyan gyerekeket szerettek volna meghívni, akik egyébként nem, vagy csak nagy ritkán jutnak el színházba, operába. Ekkor fordult Csányi Valéria a Gyermekmentő Szolgálathoz. 180 nehéz körülmények között élő iskolás gyereket, fiatalt kerestünk meg, és hívtunk el erre az ingyenes előadásra. Az eseményt Újpest Önkormányzata is támogatta, így 60 kerületi gyerek is ott ülhetett a nézőtéren.

János Vitéz4

János Vitéz7

A felcsendülő dalokat mindig vastaps követte, több kisdiák is úgy nyilatkozott, hogy nem is számítottak ennyire jó élményre. A darab tehát nagy sikert aratott, a nézőtéren teltház volt. Összesen 240 gyerek jutott színházi élményhez, olyanok, akiknek erre egyébként nemigen lenne lehetőségük. 

Vissza

Hírek

Tovább