A projekt célja az volt, hogy segítséget nyújtson a nehéz körülmények között élő családok számára, akiknek gondot okoz egy szemüveg megvásárlása a gyereküknek. A megfelelő szemüveg jelentősen javítaná a gyerekek életminőségét és hozzájárulna a megfelelő iskolai teljesítményükhöz.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület szeptember elején hirdette meg pályázatát látáskorrekciós szemüveg és kiegészítőinek beszerzésére. Január végéig lehetett pályázni, kizárólag elektronikusan. Fejenként maximum 80 ezer forint támogatást lehetett igényelni, amelyet egy család több gyerek részére is kérhetett. A tapasztalatok alapján Magyarország minden tájáról kaptunk pályázatokat, többnyire egyszülős családoktól. A támogatott gyerekek átlagéletkora 11 év volt. A jelentkezők több mint fele általános iskolás, ők többnyire az első szemüveg megvásárlásához kértek támogatást, a nagyobb gyerekek pedig jellemzően szemüvegcsere miatt jelentkeztek. 67 bölcsődés-óvodás korú gyermek első szemüvegét is biztosíthattuk. Több olyan esettel is találkoztunk, ahol már hónapok óta eltörött/használhatatlan lett a régi szemüveg, de újat nem tudtak vásárolni, mert nem volt rá pénzük. Érkeztek be olyan pályázatok is, ahol a családból a 4-5 testvér közül háromnak is kellett szemüveg.

A pályázat során együttműködtünk a Magyar Optikus és Optometrista Szövetséggel, ennek köszönhetően országszerte csaknem 300 optika csatlakozott az akcióhoz.

Sajtóhírekből értesült a pályázatról egy magánszemély is. Át is utalt szervezetünknek 160 ezer forintot. Ezzel 2 rászoruló gyerek szemüvegbeszerzéséhez járult hozzá. Hálásan köszönjük neki! Vannak még hétköznapi hősök! Nagyon jó érzés, hogy az emberek is úgy látják, hogy egy fontos ügy mellé álltunk oda.