2020. szeptember 25-én, pénteken reggel megkezdődött a XVI. Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Verseny és Lovasterápiás Verseny Fóton. A háromnapos rendezvény védnöke és támogatója a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. Az egyes versenyszámok házigazda szerepét idén is a Gyermekmentő Szolgálat ismert közéleti tagjai vállalták el.

 Kép3

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának lovaspályáit péntektől vasárnapig magyar és külföldi profi díjlovasok és sérüléssel élő, lovasterápiára járó gyerekek népesítik be.

A már 16. alkalommal megrendezett Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenyt és Lovasterápiás Versenyt idén a járvány miatt szigorú előírások betartásával és nézők nélkül kell megrendezni.

A Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenyen a három nap alatt 26 versenyszámban 8 ország 46 lovasa méri össze a tudását. A nemzetközi verseny két versenyszáma egyben Világkupa-forduló is. A nemzetközi zsűri több tagja világbajnokságokon és olimpiákon szokott bíráskodni; Elke Ebert (Németország), Bernard Maurel, a zsűri elnöke és Anne Prain (Franciaország) pedig paralimpián is. Mindegyikük dicséri a szervezők szakszerű és pontos munkáját.  

Kép_4

Az egészséges sportolók versenyeivel párhuzamosan sérüléssel élő, év közben lovasterápiás fejlesztésben részesülő gyerekek csapatversenyei zajlanak egy külön pályán. A gyerekek büszkén mutatják be, mi mindent tanultak meg lóháton a terápiás foglalkozások, illetve a parasport edzések során.

A verseny alatt az induló gyerekek ingyenes fogászati szűrésen és szaktanácsadáson vesznek részt a Gyermekmentő Szolgálat kitelepült mozgó fogászati rendelőjében. A lovasterápiás verseny az OTP Bank Fogászati Roadshow egyik idei állomása. A pénzintézet, mint a Gyermekmentő Szolgálat főtámogatója, hosszú évek óta segíti a szervezet sokrétű egészségügyi programját.

Kép_1

A 16. Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenyt és Lovasterápiás Versenyt Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke nyitotta meg. Pénteken a házigazdai teendőket Sárfalvi Péter, világ- és Európa-bajnok magyar öttusázó, helyettes államtitkár és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke látta el.

Kép5

A pénteki versenynap eredményei (CDI és CDN):

A könnyűosztályú (L7 CDN-A) díjlovaglás győztese Lustyik Fanni, Mezőhegyesi Ménes KHSE, Gidran XXVII-43 (KARTEL) nevű lovával.

A Nemzetközi Junior Csapatbajnokság győztese Felvinczi Lilla, Magyarország, Bonjour Majlund nevű lovával.

 A Nemzeti Junior Csapatbajnokság győztese Jakab Dalma, Magyarország, Ács József LSE, DA FELICE nevű lovával.

A Nemzetközi Póni Csapatbajnokság győztese Hoffer Hanna, Magyarország, Macciato nevű lovával.

A Nemzetközi Fiatal Lovas Csapatbajnokságot Artner Florian, Ausztria, Fatsen Seat Belt nevű lovával.

A Szent György Díj Nemzeti verseny győztese Hoffer Hanna, Magyarország, French Kiss nevű lovával.

A Szent György Díj Nemzetközi verseny győztese Artner Felix, Ausztria, Sisley Santino nevű lovával.

Kép6

Magyar Parasport Bajnokság győztesei:

Béres Barnabás, Arany Patkó csapat, Baba nevű lovával;

Deák Réka, Motiváló csapat, Bourbon nevű lovával;

Hadnagy Tibor, Magyar Lovasterápia Szövetség, Escudo nevű lovával;

Molnár József, Arany Patkó csapat, Baba nevű lovával;

Pázler Vivien, Arany Patkó csapat, Baba nevű lovával; 

KÉp_7

A Lovasterápiás Verseny pénteki házigazdája Kövér László, a NGYSZ Magyar Egyesület elnöke, az Országgyűlés elnöke volt. A gyerekcsapatok a kellemes őszi időben 9 versenyszámban mérték össze tudásukat. Az intézmények magas pénzdíjakat, a gyerekek értékes, szép ajándékokat kaptak. De a legfontosabb a dicsőség és a sikerélmény!

Kép_8

A Díjlovas és Lovasterápiás versenyről bővebb információ: 

http://cdi-fot.lovasterapia.hu/hu/hirek2020

Fotó: Fürjes Viktória, Kocsis Judit, Michelberger Rita

Kép_10