„Bepillantás egy foniáter tevékenységébe: szakmapolitikai, fiziológiai, patológiai, lingvisztikai, akusztikai, kultúrtörténeti gondolattöredékek egy ünnepi alkalomból” címmel tartotta meg akadémiai székfoglaló előadását prof. dr. Hacki Tamás orr-fül-gégész, foniáter, egyetemi tanár, az NGYSZ tagja és orvosa 2023. április 18-án, az MTA Dísztermében. Hacki Tamást 2022-ben szavazta meg külső tagjává a Magyar Tudományos Akadémia.

A székfoglaló előtt Józsa János, az MTA Műszaki Tudományok Osztályának elnöke méltatta Hacki Tamást. Felvázolta izgalmas életútját, orvosi pályáját, kiemelkedő szakmai eredményeit. Úgy fogalmazott, különleges alkalom a mai: ünnep és tudományos ülés is egyben. A professzor úr pedig egy igazi példakép.

Hacki Tamás7

A szakember tudományos előadásának témája az énekhang fizikai titkainak felfedése, illetve egy különleges hangképzési mód, a füttyhang bemutatása volt, amit ő maga is művészi szinten gyakorolt. Produkciójával az 1962-es Ki mit tud? vetélkedőn megosztott első díjat nyert. Ünnepi székfoglalóját is egy olyan felvétellel zárta, amelyen a Müncheni Szimfonikus Zenekarral lép fel: Brahms V. magyar táncát fütyülte el. Különleges teljesítményét az MTA Dísztermének hallgatósága vastapssal fogadta. Ezután ünnepélyesen átvette akadémiai tagsági oklevelét.

Hacki Tamás8

Prof. dr. Hacki Tamás 2019 óta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fül-orr-gégészeti, foniátriai, logopédiai és audiológiai rendelőjének szakmai vezetője, a Regensburgi Egyetemi klinika nyugalmazott professzora, a Semmelweis Egyetem és az ELTE címzetes egyetemi tanára. A Teréz körúti rendelő európai színvonalú diagnosztikai eszközökkel rendelkezik, a Semmelweis Egyetemmel való szerződés alapján egyetemi oktatóhely és gyakorlati hely is. Erre Magyarországon csak kevés intézményben van lehetőség. A rendelőben szakorvosaink elsősorban gyerekek olyan a fül-orr-gégészet és a foniátria tárgykörébe tartozó funkciózavarait vizsgálják és kezelik, amelyek a hangképzést, a beszédet (artikulációs és nyelvi zavarokat) és a rágás-nyelés zavarait érintik. A rászoruló gyermekek szüleinek nem kell egymástól távoli intézetek kooperációs lehetőségeire, időpont-egyeztetésére hagyatkozniuk, mert a Gyermekmentő Szolgálat rendelőjében egy helyen, együtt dolgoznak a szakemberek.

A rendelő szakmai profiljához szorosan illeszkedik a Gyermekmentő Szolgálatnak a Magyar Tudományos Akadémiával, a Semmelweis Egyetemmel és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel közösen kitűzött célja, a gyermekek halláskárosodásának megelőzésével kapcsolatos törvénymódosítás előkészítése.

Fotók: mta.hu, Szigeti Tamás