A Szolgálat önkéntes fogorvosai a koronavírus-járvány enyhülése után a korábbi évekhez hasonlóan idén is több vidéki városban és a fővárosban terveznek ingyenes fogászati szűrést és szaktanácsadást gyermekek részére. A programot az OTP Bank mellett ismét támogatja a Colgate-Palmolive Magyarország is.

2021. június 8-tól az OTP Bank Fogászati Roadshow keretében három helyszínre gurul be a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője. Június 8-án Királyegyháza, 9-én Magyarmecske, 11-én Budapest, a Hungária Általános Iskola és Kollégium lesz a helyszíne a szűrésnek.

Kép_5

A buszban dolgozó önkéntes fogorvosoknak sajnos évek óta rossz tapasztalatai vannak a gyermekek fogainak állapotáról és fogápolási szokásairól. A vizsgálatokon résztvevők több mint felének szuvas volt a foga, de volt olyan település, ahol ennél is rosszabb volt az arány. Ezért is tartja fontosnak az NGYSZ és a programot támogató OTP Bank, hogy minden évben egyre több gyerek vegyen részt fogászati szűrésen és oktatáson. A Colgate-Palmolive Magyarország által ajándékozott fogkefék és fogkrémek motiválják a gyerekeket. Sok településen ráadásul azért is fontos az ilyen jellegű ajándék, mert előfordul, hogy a gyermekeknek nincs saját fogkeféjük, vagy nem tudják azt rendszeresen, három havonként cserélni.

Kép_4

Az autóbuszból kialakított mozgó fogászati rendelőt az OTP Bank adományozta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak 1995-ben. A rendelőben a szervezet önkéntes fogorvosai ingyenes fogászati szűrést, kezelést, szaktanácsadást és szájhigiéniai felvilágosító munkát végeznek. Megmutatják a gyerekeknek a helyes fogápolás módszereit, technikáit, mindezt játékos formában, hogy a gyerekek megtapasztalhassák, nem kell félniük a fogorvostól, a fogászati vizsgálattól. A roadshow helyszínein arcfestők szórakoztatják a vizsgálatra várakozókat.

Kép_2

 

Dátum

Program címe

Program helyszíne

2021. június 8., kedd 9-15 óra

Fogászati szűrés és szaktanácsadás

Királyegyházai Általános Iskola és alapfokú Művészeti Iskola, 7953 Királyegyháza, Petőfi utca 63. és Szentlőrinci Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Királyegyházai Tagintézménye 7953 Királyegyháza, Petőfi utca 64.

2021. június 9, szerda, 9-15 óra

Fogászati szűrés és szaktanácsadás

Magyarmecskei Általános Iskola 7954 Magyarmecske, Petőfi utca 96., Magyarmecskei Óvoda 7954 Magyarmecske, Petőfi utca 94.

2021. június 11., péntek
9-14 óra

Fogászati szűrés és szaktanácsadás

Hungária Általános Iskola és Kollégium, 1192 Budapest, Hungária út 36.

 

 

Az OTP Bank társadalmi felelősségvállalási programjában már 27. éve kiemelt hangsúlyt kap a Gyermekmentő Szolgálat egészségügyi tevékenységének támogatása, amelynek része a minden évben megszervezett OTP Bank Fogászati Roadshow szájhigiénés szűrő- és oktatóprogram. A mozgó fogászati rendelő támogatása mellett a bank műtétek, gyógykezelések és fejlesztések finanszírozásával is segíti a Szolgálat munkáját.

Kép_6