felsőzsolca_iskolaátadás1

Az intézményben a 2010-es árvíz komoly károkat okozott, az épület használhatatlanná vált. A helyreállítási munkák az MGYOSZ anyagi segítségével, a Gyermekmentő Szolgálat koordinációs és anyagi szerepvállalása mellett valósultak meg.2010 tavaszától sorozatos, súlyos esőzések sújtották a Kárpát-medencét. Magyarországon a legkritikusabb állapotok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében uralkodtak. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége haladéktalanul adománygyűjtést kezdeményezett tagszervezetei és tagvállalatai körében a károsultak támogatására. Néhány hónap alatt összesen 15 millió forintot, valamint 100 tonna cementet ajánlottak fel a hazai, 20 ezer eurót és 20 tonna cementet az erdélyi árvízkárosultak javára a gyűjtésben résztvevők. 2010-ben ennek köszönhetően sikerült felújítani az esőzések során súlyosan károsodott erdőhorváti általános iskolát. Ugyanebben az évben a szintén árvíz sújtotta erdélyi Bölönben és Csíksomlyón adományokat adott át az MGYOSZ a rászorulóknak.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) javaslatára döntött úgy a munkaadói szövetség, hogy a már említett felajánlások mellett a Felsőzsolcai Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény újjáépítésének finanszírozásában is segítséget nyújt. Az adományok célba juttatásához a munkaadói szervezet az NGYSZ-szel kötött partnerségi megállapodást.

Felsőzsolca szinte minden alkalommal az árvízhelyzetről készült tudósítások élén szerepelt, a településen hatalmas károk keletkeztek az ingatlanokban. Az MGYOSZ által felajánlott 10 millió forintból – és a felhasznált 40 tonna cement segítségével – az elmúlt hónapok során kicserélték az iskola tornatermének nyílászáróit, újraszigetelték az épületet, kialakították a tornaterem körüli járdát, és kifestették a teremhez tartozó öltözőket és mellékhelyiségeket. Az NGYSZ a támogatást logisztikai segítséggel és 2,5 millió forint értékű operaházi, parlamenti és egyéb gyermekprogramokkal, valamint ajándékokkal egészítette ki.

Az október 5-én délelőtt megrendezésre kerülő ünnepséget Dr. Kövér László, az NGYSZ Magyar Egyesület elnöke, az Országgyűlés elnöke és Dr. Tóth Lajos Felsőzsolca polgármestere is megtisztelte jelenlétével. Az adományozókat Dr. Futó Péter MGYOSZ-elnök, BUSINESSEUROPE-alelnök és Dr. Edvi Péter NGYSZ-elnök képviselte a rendezvényen. Demeter Ervin, országgyűlési képviselő, kormánymegbízott, Dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke és Csöbör Katalin, országgyűlési képviselő is részt vett az eseményen. Az iskola részéről Putz József FKIKI igazgató (Felsőzsolcai Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény) volt jelen az átadáson.

Dr. Kövér László, az NGYSZ Magyar Egyesület elnöke, az Országgyűlés elnöke az átadás során elmondta, hogy kiemelten fontosnak tartja az állam, a vállalkozók és a civil szervezetek összefogását, ami a felsőzsolcai árvíz esetében nem csak emberéleteket mentett, de családok sorsát és életvitelét is pozitívan befolyásolta.

„A kilátástalan helyzetben lévők önzetlen támogatása hatalmas jelentőséggel bír, különösen az ország jelenlegi, nehéz gazdasági helyzetében. Éppen ezért a legnagyobb magyarországi munkaadói szervezetként kötelességünknek éreztük, hogy mi is hozzájáruljunk az árvízkároktól különösen sújtott települések és emberek nehézségeinek enyhítéséhez. Bízom benne, hogy a felsőzsolcai iskola újjáépített tornatermének mai átadása révén is felhívjuk a vállalatok figyelmét a bajbajutottak megsegítésének fontosságára.” – hangsúlyozta Dr. Futó Péter, az MGYOSZ elnöke, a BUSINESSEUROPE alelnöke.

„Szervezetünk szívesen segítette a munkaadói szövetség nagylelkű felajánlásának megfelelő célba juttatását. Már hosszú ideje együttműködünk az MGYOSZ-szal, ennek eredményeként adtuk át tavaly az esőzések során súlyosan károsodott, felújított erdőhorváti általános iskolát, most pedig az árvízkároktól sújtott Felsőzsolca általános iskolájának tornatermét.” – mondta Dr. Edvi Péter, az NGYSZ elnöke.