34 évesek lettünk
Nemzetközi
Gyermekmentő Szolgálat
Magyar Egyesület
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat gyökerei 1988-ig, a berlini falig és a csegődi árvaházba nyúlnak vissza...
Hannoverben éltem, és az ottani, valamint magyarországi barátaimmal, ismerőseimmel segítettünk az NDK menekülteknek, akik Magyarországon keresztül akartak Nyugat-Németországba disszidálni. Később segélyeket vittünk a forradalom utáni Romániába.
Így jutottam el 1989 karácsonyán a csegődi árvaházba. Döbbenten néztem az éhségtől, hidegtől és embertelenségtől haldokló gyermekeket. Senki sem mehet el tétlenül gyermekek nyomora és betegsége mellett. Csegődön segíteni akartam, és a munkában társakra leltem. Így alakult meg először Hannoverben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, majd 1990 májusában a szervezet magyar, 1991-ben pedig romániai egyesülete.
Összefogással segíteni lehet a bajbajutottakon: a csegődi szörnyűséges állapotok képeit és híreit világgá röpítette a média, és megkezdődött Kelet-Európa addigi történelmének legnagyobb nemzetközi segélyakciója.
Szolgálatunk 12 program keretén belül nyújt konkrét segítséget a hozzáfordulóknak.
Szervezetünk ismert lett, és ezzel egy időben kérelmek ezrei érkeztek az irodánkba. Elhatároztuk, hogy nem hagyjuk abba, amit elkezdtünk. Kidolgoztuk programjainkat, melyeket sajnálatos módon az élet tölt meg csordultig tartalommal. Tagságunk, önkéntes segítőink száma egyre nő, ki-ki tagdíjjal, adományokkal, szakértelemmel vagy éppen fizikai munkával támogat minket, illetve rajtunk keresztül a rászoruló gyermekeket. Az egyesületek elnöksége és felügyelő bizottsága társadalmi munkában végzi feladatát. Ügyelünk arra, hogy a Szolgálat politikai, vallási és nemzetiségi kérdésekben semleges és független legyen.
Együttműködéseink civil szervezetekkel.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat célja a fizikailag, értelmileg sérült, az árva és szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felkarolása, életkörülményeik javítása, gyermekintézmények segítése.
Kérjük, segítsen Ön is!
Edvi Péter
alapító elnök
Május utolsó hétvégéjén ismét több százezer gyermek és család látogatott ki a Városligetbe, ahol a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 33. alkalommal rendezte meg hagyományos, ingyenes gyermeknapi programját.
Május 24-én és 25-én 33. alkalommal rendezi meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Városligeti Gyermeknapot. Megosztunk veletek néhány információt, hogy hogyan tudjátok megközelíteni a helyszínt.
Május 24-én és 25-én a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ismét megrendezi Magyarország legnagyobb ingyenes gyermeknapi programját. Az idei rendezvény középpontjában az egészségmegőrzés, a sport, a technika, a zene, az internetbiztonság és a nemzetek bemutatása áll.
A focikupát május 8–9-én rendezték meg a Buzánszky Jenő Labdarúgóközpontban, Csíkszentdomokoson, a legjobb 24 csapat részvételével.
Május utolsó hétvégéjén ismét több százezer gyermek és család látogatott ki a Városligetbe, ahol a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 33. alkalommal rendezte meg hagyományos, ingyenes gyermeknapi programját.
Május 24-én és 25-én a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ismét megrendezi Magyarország legnagyobb ingyenes gyermeknapi programját. Az idei rendezvény középpontjában az egészségmegőrzés, a sport, a technika, a zene, az internetbiztonság és a nemzetek bemutatása áll.
Május 25-én, az idei Városligeti Gyereknapon, különleges élményben lehet része azoknak, akik ellátogatnak a Magyar Zene Házába. A matinén fiatal, ígéretes komolyzenei tehetségek lépnek fel. Az öt minikoncert Berecz Mihály zongoraművész és Lugosi Dániel Ali klarinétművész művészeti vezetésével állt össze. A program szervezője a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat idén is megrendezi a Városligeti Gyermeknapot 2025. május 24-25-én.
Az alábbi űrlap segítségével lehetősége van egyszeri pénzadománnyal támogatni alapítványunkat és befizetni tagdíját a SimplePay online bankkártyás fizetési szolgáltatással.
Az NGYSZ Magyar Egyesület közhasznú szervezet, így a számunkra juttatott adományok az adományozó cégek adóalapjából leírhatók. Az adományokról adóigazolást bocsátunk ki.
Ha kéri tagfelvételét az NGYSZ Magyar Egyesületbe, kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot.
Fel fogjuk venni Önnel a kapcsolatot!